
|
 |
|
 |
A csapat utolsó mérkőzésén is helyt állt, egy négyest szórt teltház előtt a Love story gárdájának, így veretlenül 100%-osan, 14 meccsből 42 pontot szerezve magabiztosan jutott fel az ötödosztályba. Az év játékosa immáron harmadszor a svéd középpályás, Jimmy Persson lett, aki már 3 éve a palermoiak csapatkapitánya. A kellemes meglepetést nyújtó csapat játékosai közül nehéz lenne kiemelni egyetlen embert, ám érdemes szót ejteni párról.
Takáts György: Saját nevelésű játékos, 2006. január 11-én játszott először a nagy csapatban, barátságos mérkőzésen; a 14. szezonban 5 mérkőzésen 4 gólt szerzett középhátvéd létére, de igazán a 15. szezon hozta meg neki az igazi elismerést. Idén ugyanis 11 meccsn 7 góllal büszkélkedhet. Mivel még mindig csak 21 éves, előtte a jövő..
Hornyák Csaba: a 15. szezon kezdete előtt igazolt Kispestre; az egyetlen játékos, aki minden találkozón játszott és irányító középpályásként remek teljesítménnyel és 6 góllal járult hozzá a bajnoki aranyhoz.
Vasas Árpád: Kezdetektől fogva a palermoiak tagja; minden szezonban pályára lépett néhányszor, de meghatározó szerepet idén sikerült elérnie. 13 mérkőzésen 8 góljával második lett a házi góllövőlistán és a szélsőjáték Mérei Oszkár segítségével általa erősödött rengeteget.
Mindenkit ki lehetne emelni valami miatt, pl a kapusposzton Kalmár József mindössze 8 gólt kapott 12 meccs alatt, David Parkinson hálóját pedig 2 tétmérkőzésen nem tudták bevenni.
A vezetőség és a szurkolók is büszkék, és gratuláltak a játékosoknak a nagyszerű felemelő teljesítményért, valamint sok sikert kívánnak az ötödosztályban való tisztes helytállásra. |
 |
Reakciók (2) |
 |
|
 |
"Egységes csapat, középpálya központú játék!" Ez a következő szezonra való felkészülés mottója. A 14. szezont a 4. helyen záró kispesti gárda nem teljesen elégedetlen a teljesítménnyel, még ha a dobogóra nem is sikerült felkerülni.
Az év játékosa immáron másodszor a svéd védekező középpályás, Jimmy Persson lett, aki 14 mérkőzésen át volt csapatkapitánya a csapatnak és ezalatt 12 gólt szerzett, második helyen végezve a csoport góllövőlistáján. A vezetőség a középpálya megerősítésére igazolta le a rutinos támadó szellemű irányító Hornyák Csabát, aki az elmúlt két szezonban 13 (idén 6) gólt szerzett a magyar hatodosztályban.
A csatárproblémák megoldódni látszanak, ugyanis Borszéki, Udvaros, Merényi és Geller mellett Timmy Seedorf is termeli a gólokat az edzőmeccseken. A vezetőség bízik a játékosokban és nem szándékozik újabb támadót igazolni.
Magabiztos teljesítményének köszönhető talán, hogy a fiatal kapust, Hajdú Zsombort több külföldi klub is figyeli és elképzelhető, hogy a következő szezont már egy klasszis csapatban kezdheti. |
 |
Reakciók |
 |
|
 |
A csapat már a 4. tétmeccsen szerzi meg a fontos három pontot. A cél még mindig a dobogó megszerzése, de nehéz lesz az 5 pontos hátrányt ledolgozni. A többi csapatnak kéne hibázni nem is egyszer. Mindenesetre a góllövés beindult, Jimmy Persson egyszerűen megállíthatatlan. 10 meccsen 10 gólt szerzett és toronymagasan vezeti a házi góllövőlistát. Bíztató lehet továbbá, hogy Méhes Leventét játékosfigyelők követik az edzéseken, így elképzelhető, hogy a 17 éves fiatal támadó külföldre igazol. A fiatalítás pedig megindult a héten, a 18 éves Geller Ádám számít a legtehetségesebb csatárnak jelenleg. Ennek köszönhető, hogy miután Escudero edző felfigyelt rá, és a kezdőbe állította a mai bajnokin. Góllal hálálta meg a bizalmat.
Pavel Lang nem érzi jól magát. Külön kérelmezte, hogy rakják őt átadólistára, mivel úgy érzi, többre hivatott, mint a kispadot koptassa. Tény, hogy nem kezdőként számít rá a kapitány, hiszen idén még egyáltalán nem lépett pályára tétmérkőzésen. A klub elfogadta a játékos kérelmét, így a közeljövőben a cseh középpályás távozni fog a csapattól. |
 |
Reakciók (5) |
 |
|
 |
Távozott a csapattól a Takáts fivérek idősebbike. Takáts Tibor 21 évesen hozta meg döntését miszerint továbbtanul és ügyvéd lesz. A csapat tagjai és a vezetőség sok sikert kíván a fiatal ex-támadónak, aki mindössze 2 tétmeccsen lépett pályára 2 szezon alatt.
A helyére az ificsapat 17 éves csatárát, Méhes Leventét szemelte ki Escudero edző, aki előreláthatólag a hétközi barátságos mérkőzésen bizonyíthat.
Új gólrekord született a mai bajnoki találkozón; 7 gólnál eddig nem rúgott többet a palermoi csapat, így a mai 8-0-ás győzelem csapatrekordnak számít. Nem beszélve a tavalyi év játékosáról, Jimmy Perssonról, aki 4 gólt szerzett. Másodszor fordult elő vele, hogy (legalább) mesterhármast ért el, s ha így folytatja, az idei év játékosa címet is kiérdemelheti. A címre pályázik még a mindössze 20 éves Takáts György, aki idén 4 tétmeccsen 4 gólt szerzett középhátvéd létére. |
 |
Reakciók (2) |
 |
|
|